Színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.
1972. felvették a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Szinetár Miklós vezető tanár, és Babarczy László osztályába. 1976-ban végzet, és öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak volt a tagja. 1981-től a Madách Színház szerződtette.
1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1991-től „szabadúszó” lett. 1992-től rendez is (Madách Színház, Auersperg Theater Bécs, Karinthy Színház, Merlin Színház, Budapesti Kamara Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Turay Ida Színtársulat, Kecskeméti Katona József Színház) 1992-ben a Madách Színház gyermek- és ifjúsági programjainak vezetője lett. 1994-től 1997-ig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1999-2012-ig a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke volt. 2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára volt. 2005-től szinkronfilm rendezéssel is foglalkozott. 
2006-ban édesapjáról és önmagáról megjelent közös könyvük: Színpadon a két Cseke címmel. 2008. augusztus 1-től a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lett. 2012-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa doktorrá avatta. A DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora cím használatára jogosította. 2013. januárjától a Keresztény Kulturális Akadémia tagja.
2013. augusztusától újabb öt évre a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lett. 2014. januárjától a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választották. 2015. július 15-től a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjává nevezte ki a Miniszter. 2016-tól 2019-ig a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja volt. 2016-tól 2020-ig az NKA Színházi kuratóriumának tagjává nevezték ki. 2016. szeptember 1-től A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának adjunktusa, az első éves színész osztály vezető tanára lett. 2017-ben a Kaposvári Egyetem docense lett. 2017-től a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának tagja. 2018-ban sikeresen pályázott a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói állására még 5 évre. Harmadik ciklus. 2018-ban a Magyar Teátrumi Társaság alelnökévé választották. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választották. 2020-tól az általa vezetett színház megkapta a nemzeti színházi minősítést, így a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója lett. 2020. augusztus 1. – 2025. július 31. időszakra a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagságát hosszabbította meg a Miniszter.
2021-ben a Polgári Művelődésért Alapítvány Kuratóriumának tagja lett. 
Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1990)
Bilicsi-díj (2006)
Klebelsberg-díj (2008)
Vámos László-díj (2012)
Nádasdy Kálmán-díj (2014)
Bács-Kiskun Megyei Prima-díj (2017)
Érdemes művész (2020)
Kossuth-díj (2021)
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja (2023)
Színpadi szerepeiből:
Debrecen 1976-81:
Pathelin Péter prókátor (Pathelin) - 1976
Bál a Savoyban (Musztafa bej) - 1976
Hamlet (Horatio) - 1976
Lila ákác (Csacsinszky), 1977
Tíz nap szerelemért (Gracsov) 1977
Anyegin (Anyegin) 1977
Három nővér (Tuzenbach) 1977
Kabaré (Konferanszié) 1978
A diákbolondító (Parádi) 1978
Figaro házassága (Figaro) 1978
Nebáncsvirág (Floridor) 1979
A sötét ház (Rudi) 1979
Volpone (Mosca) 1979
Kazimir és Karolin (Kazimir) 1979
Házmestersirató (Herceg Pista) 1979
Törtetők (Beniczky) 1979
János király (Fattyú), 1980
Cukorváros (Leonard) 1980
Varsói melódia (Viktor) 1980 
Budapest Madách Színház, 1981-90:
Jutalomjáték (Jud) 1981
Meráni fiú (Herceg) 1981
Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Feri) 1981
Makrancos hölgy (Tranió) 1982
Csata (Kálmán) 1982
Isten, császár, paraszt (Hohenzollern) 1983
Macskák (Elvisz Trén) 1983
Béla király (Márk) 1984
A királynő katonái (Pip) 1985
Töltsön egy estét a Fehér Rózsában (Büki) 1985
Páratlan páros 1. (John Smith) 1985
Caligula (Caligula) 1986
Szent Bertalan nappala (Senior Lengyel) 1986
A női partőrség szeme láttára (Milán) 1987
Dr. Herz (Strasszer) 1988
Vannak még kísértetek! (Alfredo) 1989
Kétfejű fenevad (Több szerep) 1989
Bond: Lear (Orvos) 1989  
Szemenszedett igazság (Revalier bíró) 1990 stb.
Nemzeti Színház 1990/91:
Csongor és Tünde (Balga) 1990
Sosem lehet tudni (Philip) 1991
Jaj, apu…(Jonathan) 1991 
Madách Színház 1991-:
Liliomfi (Liliomfi) 1991
Társasjáték New Yorkban (David) 1995
Isten pénze (Freddy) 1995
Pletyka (Ken) 1998
Mezítláb a parkban (Paul) 1999
Kész komédia 1999
Lugosi (Ed Wood) 2000
Vacsora négyesben (Gabe) 2001
Páratlan páros 2. (John Smith) 2002
Kakukkfészek (Harding) 2003
Koktél hatkor (Alex) 2006 stb.
Karinthy Színház 1992-:
Kakukktojás (Arnold) 1993
Őrült nők ketrece (Albin) 1997
Shakespeare: Harmadik Richárd (Richárd) 2000 stb. 
Más Színházakban 1981-:
Júlia kisasszony (Inas) - Színház és Filmművészeti Egyetem 1981
Mukányi (Kozák) Szentendrei Teátrum 1981  
Csók (Király) Várszínházi esték Kisvárda 1982
Uraim, csak egymás után (Fodrász) Városmajori Szabadtéri színpad 1983
Hálószoba komédia (Trevor) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1993
Öbölből vödörbe (Férfi) Tatabányai Jászai Mari Színház Népház 1993
Gyertyafénykeringő - (Gaston) Klapka Sztárszínház 1994
Várj, míg sötét lesz (Mike) Székesfehérvári Vörösmarty Színház 1995
Székely János: Caligula helytartója (Probus) Nemzeti Színház 2002
Békeffi: Janika (Fenek Jenő) Turay Ida Színtársulat 2003
S. Maugham: Imádok férjhez menni (Freddy) Turay Ida Színtársulat 2003
Békeffi: Az okos mama (Ervin) Turay Ida Színtársulat 2004
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo) Turay Ida Színtársulat 2004
Letraz: Tombol az erény (Leonard) Turay Ida Színtársulat 2007
Kecskeméti Katona József Színház:
Nem ér a nevem (Eric Swan) 2010
Vacsora négyesben (Gabe) 2010
Család ellen nincs orvosság (Dr. David Mortimor) 2017 
Erkel Színház
Puskás a musical (Sebes Gusztáv) 2020 
TV és film szerepek:
A gonosztevő 1974
Hátország (Péter) 1976
II. Richárd (Henry Percy) 1976
Cseresznyéskert (Jasa) 1979
Hogyan csináljunk karriert? (Glumov) 1980
Papucshős (Pubi) 1983
Mint oldott kéve (Mednyánszky Sándor) 1983
Gyertek el a névnapomra (Attila) 1983
Erdő (Aljosa) 1983
Corneville-i harangok (Grenicheux) 1983
A rágalom iskolája 1983  
Kertész kutyája - (Trisztán) 1984
Megbízható úriember (Imre) 1984
Legyen a vendégem 1985
Gyalogbéka (Anti) 1985 - sorozat
Kémeri (Z. Tóth) 1985
Sartorius úr házai (Trench) 1985
Egy szerelem három éjszakája (Viktor) 1986
Canterville-i kísértet (Washington) 1987
A nagy varázslat (Gennario) 1987
Motorbicikli (Orvos) 1987
Nyolc évszak (Zenthe Zsolt) 1987 - sorozat
Lumpáciusz Vagabundus (Gyalu, az ács) 1988
Csere Rudi (Rudi) 1988
Sajtszínház (Sziporka) 1992
Szemben a Lánchíd oroszlánja 1995
Erdélyi dekameron (Szentgyörgyi Tamás) 1995
7-es csatorna (Operatőr) 1999 – sorozat
Igazából apa (Dr. Balla) 2010 stb.
Önálló estek:
Egy idealista emlékezéseiből (Csehov novellák)
Kétszemélyes bolondságok (Hűvösvölgyi Ildikóval)
Jó kedvet! (Hűvösvölgyi Ildikóval)
Talán jó mégis az ember (Márai versek, Sára Bernadette-tel)
Valaki útravált belőlünk (Ady versek, Sára Bernadette-tel)
Rendezések:
Felnőtt előadások:
Shakespeare: Harmadik Richárd  
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szép Ernő: Vőlegény
Ray Cooney: Páratlan páros
Geyer-Katsher: Gyertyafénykeringő
Fiersetin: Elvarratlan szálak
Poiret: Őrült nők ketrece
De Mello: Szárnyalás
Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet
Görgey Gábor: Wiener walzer
Katajev: Bolond vasárnap
Feydeau: A női szabó
Békeffi: Janika
Maugham: Dzsungel
Békeffi: Az okos mama
N. Coward: Vidám kísérte
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok
Axelrod: Goodbye Charlie
Csurka István: Döglött aknák
Letraz: Tombol az erény
Gábor Andor: Dollárpapa
2008-tól Kecskeméten:
Portner: Hajmeresztő
Visky András: Megöltem az anyámat
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja
Tormay Cécile: A régi ház
Agatha Christie: Az egérfogó
Kocsis L. Mihály: Újvilág passió
Németh Virág: Lesz vigasz?
Ray Cooney: Páratlan páros 1. és 2.
Peter Buckman: Most mindenki együtt
Szente-Bolba-Galambos: Csoportterápia
Poljakov: Párcsere
Camoletti: Boeing, boeing
Németh Virág: Borban él az élet
Vajda-Bradányi: Pimasz angyalok
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
Molnár Ferenc: A testőr
Francis Veber: Balfácánt vacsorára!
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról
Madách Imre: Az ember tragédiája junior
Donizetti: A csengő
Fedinand von Schirach: Terror 
Madách Színház: Ray Cooney: Ne most drágám! 2019 
Erkel Színház:
Szikora-Lezsák-Zsuffa: Az Ég tartja a Földet 2022 
Gyerek és ifjúsági előadások:
Csukás-Darvas: Ágacska
Juhász - Mericske: Feri világgá megy
Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi
Romhányi-Fényes: Hamupipőke
Fábri-Gallai: Alice csodaországban
Kästner–Aldobolyi: Emil és a detektívek
Grimm-Pozsgai Zs.: Holle anyó
Lázár E.: Négyszögletű Kerek Erdő
Békés-Mericske: A kétbalkezes varázsló
Presszer-Dusán-Horváth: Padlás
Rossini-Németh Virág: És közben szól a dal
Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán
Méhes-Németh: Micsoda társaság!
Donizetti-Németh: Manóvizsga
Andersen-Németh: Hókirálynő
Mozart-Németh: Túl az Óperencián
Tóth Kata-Varga Huszti Máté: A jegesmedve szerelmese
Tv film rendezés:
Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja
Tormay Cécile: A régi ház
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia 2021. 
Megjelent CD-k, kazetták, lemezek:
Sorsommá lett nagy szerelmem (Magyar költők szerelmes versei)
Kőtörő fű (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Az Úr érkezése (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Talán jó mégis az ember (Márai Sándor versei)
Valaki útravált belőlünk (Ady Endre versei)
Történetek Ré országából (Óegyiptomi mesék, Sára Bernadettel)
Útitársaknak (II. János Pál pápa válogatott versei)
A. L. Webber: Macskák
Müller-Tolcsvay: Dr. Herz
Budapest, te csodás stb. 
Megjelent könyv:
Cseke Péter: Színpadon a két Cseke (Életutak, pályaképek) 2006
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												"Talán jó mégis az ember"
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték
												Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték
												Tihanyi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték
												Tihanyi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég
												Bálint Ágnes Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A jegesmedve szerelmese
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A jegesmedve szerelMese
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A kétbalkezes varázsló
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A manóvizsga
												Pécsi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A manóvizsga
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Négyszögletű Kerek Erdő
												Vörösmarty Művelődési Ház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Négyszögletű Kerek Erdő
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A régi ház
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A régi ház - Nagyszínház
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház
												Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Acélmagnóliák
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Acélmagnóliák
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az ég tartja a földet
												Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az Ég tartja a Földet
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az Ég tartja a Földet.
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az egérfogó
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az ember tragédiája "junior"
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AZ ÚR ÉRKEZÉSE - adventi koncert
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ballada a 301-es parcella bolondjáról
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Boeing, Boeing
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Boeing, Boeing
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Boeing, Boeing
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Boeing,Boeing
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Boeing,Boeing
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Borban él az élet
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Camoletti: Boeing, boeing
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Család ellen nincs orvosság
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Család ellen nincs orvosság
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
												Békéscsabai Jókai Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csoportterápia
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												D Margulies: Vacsora négyesben
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												DONALD MARGULIES: VACSORA NÉGYESBEN
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												És közben szól a dal
												Pécsi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												És közben szól a dal...
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hattyú / A telefon
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Heltai Jenő: Naftalin
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Csepel Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												NS Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												INDUL A BAKTERHÁZ
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												INDUL A BAKTERHÁZ
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Pólus Film-Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												INDUL A BAKTERHÁZ
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Turay Ida Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												INDUL A BakTERHÁZ
												C&M Hungary Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jurij Poljakov: Párcsere
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												K Wojtyla: Az aranyműves boltja
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Káprázatos kisasszonyok
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lesz vigasz?
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lesz vigasz?
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												LÚDAS MATYI
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lúdas Matyi
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ma este megbukunk
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												MASZK - jótékonysági gálaest
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Micsoda társaság
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Molnár Ferenc: A testőr
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Most mindenki együtt
												Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Most mindenki együtt!
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Naftalin
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ne most, drágám!
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nem ér a nevem
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												NEM ÉR A NEVEM - Michael Cooney vígjátéka Szerednyei Béla rendezésében
												Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nyolckor a bárkán
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Őrült nők ketrece
												Karinthy Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Összefogás a hidegkúti mentőállomásért
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												Szegedi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS   25.éves jubileumi előadás!
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros - szilveszteri előadás
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS 1.
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros 2
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros 2.
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros 2.
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS 2.
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS 2. - Kecskeméti Katona József Színház
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása
												Kölcsey Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Páratlan páros 2.-szilveszteri előadás
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Párcsere
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Párcsere
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PénteK13 – Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház
												Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												PIMASZ ANGYALOK
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pimasz Angyalok
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS
												Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ray Cooney: Páratlan Páros 2.
												Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rém rendes vendég
												Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rém rendes vendég
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												RÉM RENDES VENDÉG
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rém rendes vendég - Játékszín
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
												Váci Mihály Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Robert Harling: Acélmagnóliák
												Szegedi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Steven Moffat: RÉM RENDES VENDÉG
												Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentkirályfi
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
												Margitszigeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Terror
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Terror
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Terror.
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tombol az erény
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tombol az erény
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tormay Cécile: Régi ház
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												UDVARSZÍNHÁZ - Nem ér a nevem
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												UDVARSZÍNHÁZ - Vacsora négyesben
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Újvilág Passió
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Újvilág passió
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												ÚJVILÁG PASSIÓ (bejárat a kápolna felől)
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben
												Jászai Mari Színház, Népház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben  Bemutató
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vacsora négyesben - 100. jubileumi előadás
												Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												VOLT EGYSZER EGY...(4+)
												Csiky Gergely Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere
												Thália Színház