művész


Fülei Balázs
7

Fülei Balázs

Született: 1984. december 5. (Kecskemét)

Zongoraművész.

Zongorázni 8 éves korában kezdett, első tanára Katonáné Szabó Judit volt. Széleskörű zenei érdeklődése és előadóművészi kvalitásai már gyermekkorában megmutatkoztak, első szólóestjét 12 évesen adta. Tanulmányait Budapesten, a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta, Eckhardt Gábor és Réti Balázs irányításával. Zongoraművészi diplomáját 2008-ban kitüntetéssel szerezte meg a Liszt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zongoraművész.

Zongorázni 8 éves korában kezdett, első tanára Katonáné Szabó Judit volt. Széleskörű zenei érdeklődése és előadóművészi kvalitásai már gyermekkorában megmutatkoztak, első szólóestjét 12 évesen adta. Tanulmányait Budapesten, a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta, Eckhardt Gábor és Réti Balázs irányításával. Zongoraművészi diplomáját 2008-ban kitüntetéssel szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia), ahol Nádor György, Réti Balázs és Gulyás Márta osztályában fejlesztette tudását. Egyetemi évei alatt háromszor kapta meg a Köztársasági ösztöndíjat. 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián tanult Prof. Emanuel Krasovsky osztályában. 2012 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Hazai és nemzetközi karrierjének fontos állomásai a budapesti Zeneakadémia Nagyterme, a Művészetek Palotája, a bécsi Konzerthaus, az amsterdami Concertgebouw, valamint a Carnegie Hall New Yorkban, ahol 2008-ban debütált szólóestjével, 2011-ben pedig nagysikerű szólóestet adott a tokiói Kioi Hallban. Rangos fesztiválok meghívott művésze volt, mint például a La Gesse Festival, Festival Radio France Montpellier, Miami Piano Festival, Schwetzinger Festspiele, Ferruccio Busoni Festival, Festival de Bellerive. Hangversenyprogramjai széles repertoárt ölelnek fel, szólóestjein mindig különleges kapcsolódások hálózzák be koncertműsort. Számos hazai zeneszerzővel áll közvetlen munkakapcsolatban, ősbemutatók és rádiófelvételek fűzödnek nevéhez. Mesterkurzusok és egyéni meghallhatások keretében Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Kurtág György, Rohmann Imre, Csalog Gábor, Wagner Rita, prof. Amadeus Webersinke, Willem Brons, Florent Boffard, Jeremy Menuhin, Norma Fischer, Boris Berman, Arie Vardi és Detlef Kraus óráin vett részt.

Játékát több hazai és nemzetközi verseny díjazta: 2003-ban a konzervatóriumok X. Országos Zongoraversenye és a 10. Jubileumi Földes Andor Zongoravereseny I. helyezettje volt, 2005-ben A tarantói (Olaszország) 43. „Arcangelo Speranza” Nemzetközi Zongoraverseny győztese, majd további díjakat hozott el Milánóból, Cagliariból, Moszkvából. A The International Holland Music Sessions két ízben is a New Masters On Tour koncertkörút szólistájává választotta. 2006-ban Chopin és Liszt balladáival DVD felvételt készített Tokióban. Legutóbb a dél-olaszországi Paisiello Fesztiválon a szerző zongoraversenyeit adta elő fortepianón.

Meghívást kapott Magyarországon számos szimfonikus zenekartól (MR Szimfonikus Zenekar, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Danubia Szimfonikus Zenekar), a Szlovák Flilharmonikus Zenekartól, a Bombay Chamber Orchestrától, valamint az I Pomeriggi Musicali együttestől Milánóban, akikkel Beethoven zongoraversenyeit játszhatta el.

Fellépett Európa szinte valamennyi országában, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Indiában, Izraelben és Ausztráliában. 2010-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, 2011-ben Artisjus díjban, 2012-ben pedig a The Solti Foundation díjában részesült.

Christmas with Franz Liszt című albumáért Fülei Balázs Liszt- és Artisjus-díjas zongoraművész vehette át 2022-ben a Liszt Ferenc Társaság Nemzetközi Hanglemez Nagydíját, amellyel minden évben a Liszt műveit leghitelesebben tolmácsoló előadókat jutalmazzák.

A fiatal Bartók és kortársai – Kodály Vonósnégyes

A fiatal Bartók és kortársai – Kodály Vonósnégyes

Budapest Music Center
  • Zongoraművész
Auer Fesztivál - Veszprém - AUER TRIÓ

Auer Fesztivál - Veszprém - AUER TRIÓ

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Zongoraművész
Auer Fesztivál - Veszprém - AUER TRIÓ

Auer Fesztivál - Veszprém - AUER TRIÓ

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Zongoraművész
Auer Fesztivál - Veszprém Auer trió kamaraestje

Auer Fesztivál - Veszprém Auer trió kamaraestje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zongoraművész
BACH SZÜLETÉSNAPJA

BACH SZÜLETÉSNAPJA

Bartók Béla Emlékház
  • Zongoraművész
Beethoven, a rockfelfedező - Liszt-kukacok Akadémiája - Feltalálók. 10-15 éveseknek

Beethoven, a rockfelfedező - Liszt-kukacok Akadémiája - Feltalálók. 10-15 éveseknek

Zeneakadémia
  • Zongoraművész
Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart / Rossini / Hollerung

Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart / Rossini / Hollerung

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész
Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, JELENKOROK, Glass / Dubrovay / Berlioz

Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, JELENKOROK, Glass / Dubrovay / Berlioz

Tünde Tickets Kft.
  • zongora
Fellélegzés #19 – Sosztakovics, Schubert, Bach

Fellélegzés #19 – Sosztakovics, Schubert, Bach

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • zongora
Fülei Balázs

Fülei Balázs

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs és a Camerata Bern

Fülei Balázs és a Camerata Bern

Zeneakadémia
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongora koncertje

Fülei Balázs zongora koncertje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje

Fülei Balázs zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje

Fülei Balázs zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje

Fülei Balázs zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje

Fülei Balázs zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje  - „MVM Koncertek – A Zongora”

Fülei Balázs zongoraestje - „MVM Koncertek – A Zongora”

Jakobi Koncert Kft.
  • Liszt Ferenc-, Artisjus- és Junior Prima díjas zongoraművész.
Fülei Balázs zongoraestje - Bartók is játszotta

Fülei Balázs zongoraestje - Bartók is játszotta

Zeneakadémia
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraestje, MVM Koncertek – A Zongora – 2020

Fülei Balázs zongoraestje, MVM Koncertek – A Zongora – 2020

Besszer Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Fülei Balázs zongoraművész és egyetemi hallgatói, Haydn, Beethoven, Debussy, Brahms, Kodály,

Fülei Balázs zongoraművész és egyetemi hallgatói, Haydn, Beethoven, Debussy, Brahms, Kodály,

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész
HALLGASSON FÜLEIRE! 2. rész. Érzékenység és érzékiség

HALLGASSON FÜLEIRE! 2. rész. Érzékenység és érzékiség

Általános
  • Zongoraművész
HALLGASSON FÜLEIRE! 3. rész. Akkor ez most tánc?

HALLGASSON FÜLEIRE! 3. rész. Akkor ez most tánc?

Általános
  • Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész.
HANGRÓZSA - A Hangrózsa Zongoraiskola bemutató hangversenye

HANGRÓZSA - A Hangrózsa Zongoraiskola bemutató hangversenye

Általános
  • Meghívott vendégművész
Hommage á Stravinsky I.

Hommage á Stravinsky I.

Concerto Budapest
  • Zongoraművész
II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL - FOHÁSZ A BÉKÉÉRT – FÜLEI BALÁZS ÉS A SZYMANOWSKI KVARTET

II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL - FOHÁSZ A BÉKÉÉRT – FÜLEI BALÁZS ÉS A SZYMANOWSKI KVARTET

Általános
  • Zongoraművész
Klemperer-bérlet/4

Klemperer-bérlet/4

Nemzeti Filharmonikusok
  • zongora
Kodály 133

Kodály 133

Zeneakadémia
  • Zongoraművész
Komolyzenei Esték 2019 III. - „DRÁMA ÉS VERŐFÉNY”

Komolyzenei Esték 2019 III. - „DRÁMA ÉS VERŐFÉNY”

Kisfaludy Színház
  • Zongoraművész
Legendák Földjén, Sass Sylvia és Fülei Balázs Liszt-estje

Legendák Földjén, Sass Sylvia és Fülei Balázs Liszt-estje

Általános
  • Zongoraművész
Liszt másképp - A Studio 5 jubileumi koncertje / LISZT ÜNNEP 2022

Liszt másképp - A Studio 5 jubileumi koncertje / LISZT ÜNNEP 2022

Müpa
  • zongora
Liszt-kukacok Akadémiája - Mit tud a zongora?

Liszt-kukacok Akadémiája - Mit tud a zongora?

Zeneakadémia
  • Mesélő
MAGYAR SZONÁTA, FÜLEI BALÁZS ZONGORAESTJE

MAGYAR SZONÁTA, FÜLEI BALÁZS ZONGORAESTJE

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész
Matinékoncert: Auer Trió - Kováts Péter  (hegedű), Varga István (cselló), Fülei Balázs (zongora)

Matinékoncert: Auer Trió - Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló), Fülei Balázs (zongora)

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont
  • Orgonaművész
MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 1., Fülei Balázs koncertsorozata

MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 1., Fülei Balázs koncertsorozata

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 2., Fülei Balázs koncertsorozata

MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 2., Fülei Balázs koncertsorozata

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 3., Fülei Balázs koncertsorozata

MVM Koncertek – „A Zongora – közelről” 3., Fülei Balázs koncertsorozata

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
SCHUBERT DALCIKLUSAI 1., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora

SCHUBERT DALCIKLUSAI 1., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora

Tünde Tickets Kft.
  • zongora
SCHUBERT DALCIKLUSAI 2., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora, Schubert: Winterreise, D 911

SCHUBERT DALCIKLUSAI 2., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora, Schubert: Winterreise, D 911

Tünde Tickets Kft.
  • zongora
SCHUBERT DALCIKLUSAI 3., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora

SCHUBERT DALCIKLUSAI 3., MEGYESI ZOLTÁN, ének, FÜLEI BALÁZS, zongora

Tünde Tickets Kft.
  • zongora
Szenvedélyem: a zongora – Fülei Balázs

Szenvedélyem: a zongora – Fülei Balázs

Müpa
  • Zongoraművész
Szimfonikus megjelenések – Fülei Balázs és a Budafoki Dohnányi Zenekar

Szimfonikus megjelenések – Fülei Balázs és a Budafoki Dohnányi Zenekar

Müpa
  • zongora
Új generációk – Fülei Balázs (zongora) és a Meccorre Vonósnégyes

Új generációk – Fülei Balázs (zongora) és a Meccorre Vonósnégyes

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Zongoraművész
VIVA BARTÓK!

VIVA BARTÓK!

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Zempléni Fesztivál, Schubertiáda, Megyesi Zoltán – ének, Fülei Balázs – zongora

Zempléni Fesztivál, Schubertiáda, Megyesi Zoltán – ének, Fülei Balázs – zongora

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!